Konténer rendelés

Konténer rendeléshez kérjük hívja a 62/777-205-ös telefonszámot vagy küldjön e-mail üzenetet a kontener@szkht.hu címre!

Társaságunk a lakosság és közületek részére konténeres hulladékszállítást vállal a város közigazgatási határán belül és kívül is. Különböző méretű konténerekben helyezhetik el a hulladékot, kivéve a veszélyes anyagokat.

Megrendelőink - magánszemélyek és közületek - részére 2,4 m3-es, 4 m3-es és 5 m3-es nyitott, kifejezetten könnyű hulladéknak (fű, falevél, lomtalanítás, papír, műanyag) 7,0 m3 -es konténert tudunk ügyfeleink részére biztosítani. A konténereket igény szerint bérbe is adunk. Az ürítésen felül vállaljuk a 4 m3-es zárt konténer mosását és fertőtlenítését is (KGy. rendelet szerint). A kihelyezett konténerért az első kihelyezéstől számított 48 óra után bérleti díjat kell fizetni. A konténerekbe elhelyezett hulladékot csak a sándorfalvi úti hulladéklerakó-telepre szállíthatjuk.

A konténer árairól (lenti táblázat alapján) és egyéb információkról ügyfélszolgálati időben érdeklődhet az oldal alján található telefonszámon, melyen a szállítási megrendeléseket is lehet egyeztetni. Az ütemezés miatt célszerű az esedékesség előtt kb. 3 munkanappal megrendelni a konténereket. Kérjük megrendelőinket, hogy a kiszállított konténereket a gépkocsi által lerakott helyen szíveskedjenek hagyni. Onnan elhúzni, áthelyezni, udvarba behelyezni, konténer felső síkját meghaladóan hulladékot felrakni tilos, mivel az elszállítást ezzel gátolják, és ez plusz költséget jelent a megrendelő számára.

Kérjük ügyfeleinket, hogy a konténerek kihelyezésére olyan lerakóhelyet biztosítsanak, hogy ezzel gépkocsivezetőnk semmiféle kárt ne okozzon (díszburkolat, friss betonozás stb.). Az emiatt történt károkért Társaságunk nem tud anyagi felelősséget vállalni.

Konténeres hulladékszállítási szolgáltatási szerződés megkötésével kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken tájékozódhat: kereskedelem@szkht.hu

Konténerszállítási eseti díjtételek:

Érvényes Szeged közigazgatási területére vonatkozóan. Szeged közigazgatási határán túli díj: 700.-Ft + ÁFA/km

Konténer típus

Kevert építési, bontási hulladék esetén

díj

2,4 m³

39 370,- Ft + ÁFA/ürítés

4 m³

61 417,- Ft + ÁFA/ürítés

5 m³

69 291,- Ft + ÁFA/ürítés

Konténer típus

Szelektált építési, bontási hulladék esetén

díj

2,4 m³

27 559,- Ft + ÁFA/ürítés

4 m³

39 370,- Ft + ÁFA/ürítés

5 m³

47 244,- Ft + ÁFA/ürítés

Szelektált építési, bontási hulladék: beton, tégla, cserép vagy ezen frakciók keveréke.

Sándorfalvi telephelyünkön hulladékminősítés működik.

  • Szerződött partnereink esetében, amennyiben a beszállított szelektált építési, bontási hulladék egyéb hulladékot tartalmaz a kevert építési, bontási konténer ürítési díj kerül kiszámlázásra.
  • Eseti megrendelés alkalmával az építési bontási konténer minden esetben kevert építési bontási áron kerül kihelyezésre. Amennyiben az elszállított konténer kizárólag szelektált építési bontási hulladékot tartalmaz a különbözeti díj visszajuttatásra kerül.


2,4 – 4 - 5 - 7 m³ konténer 48 órán túli bérleti díja: 2 362 ,- Ft + ÁFA/nap/db

10-12-30 m³ konténer 48 órán túli bérleti díja: 6 299,- Ft + ÁFA/nap/db

Meghiúsult fuvar díja: 23 622,- Ft + ÁFA


Tájékoztató

Szeged Megyei Jogú Város és környező települései uniós pályázati támogatás segítségével az érvényes környezetvédelmi előírásoknak megfelelő hulladéklerakó telepet alakítottak ki Sándorfalvi úti Regionális Hulladéklerakó Telep néven. A telephelyen megfelelő szigetelésben részesült az újra nem hasznosítható hulladékok gyűjtésére szolgáló depónia, kialakításra került egy regionális szintű komposztáló üzem a térség növényi zöld hulladékainak újrahasznosítására, és megépült a zúzottkövet előállító kőtörő üzem.

A megvalósult létesítmények kihasználtsága a környezetvédelmi előírások és EU normatívák betartása érdekében növelni kell a hulladékok újrahasznosításának mértékét.

Az építőipari tevékenység során keletkező nagy mennyiségű hulladék szelektív gyűjtésére Társaságunk a konténeres hulladékszállítási díjak révén kívánja ösztönözni ügyfeleit.

Ennek értelmében amennyiben ügyfelünk vállalja, hogy a hulladékukat nem vegyesen, hanem szétválogatva külön konténerekben helyezik el, akkor lényegesen kedvezőbb szolgáltatási díjakat tudunk biztosítani. A szelektív gyűjtés vállalása és a kedvező díjtételek igénybevétele csak a hulladékszállítás megkezdését megelőző érvényes szerződés alapján lehetséges.

A szerződés szerint szelektív gyűjtésnek minősül, ha a konténerbe az alábbiakban felsorolt hulladékok kerülnek elhelyezésre:

  • csak tiszta beton, tégla, cserép és kerámia hulladék,
  • csak tiszta föld hulladék
  • csak növényi zöld hulladék kerül.
  • csak lerakón végleges lerakással ártalmatlanító hulladékok

Vegyesen beszállított hulladékok esetében, a hulladék átminősítésre kerül és a magasabb díjtételen kerül kiszámlázásra.

Elérhetőségeink

Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.

Elérhetőségeink
Ügyfélszolgálati iroda
  • 6728, Szeged, Stefánia 6.
  • Hétfő, Kedd, Szerda: 8:00-15:00
    Csütörtök: 7:00-19:00
    Péntek: 8:00-13:00
    Szombat, Vasárnap és Ünnepnapokon ZÁRVA
Fogyasztóvédelmi referens, panaszkezelés, integritás bejelentés
Közterület fenntartás
Közlekedésszervezés ügyfélszolgálat
  • 6723 Szeged, József Attila sgt. 39.
  • Nyitvatartás:
  • Hétfő: 07:00-17:00
    Kedd, Szerda: 08:00-17:00
    Csütörtök: 08:00-14:00
    Péntek:  ZÁRVA
    Szombat, Vasárnap és Ünnepnapokon ZÁRVA
  • 62/777-222

Konténer rendelés

Konténer rendelés
Rendelésfelvétel
  • H-CS: 7.00-15.30
  • P: 7.00-14.00
  • SZO-V és ünnepnapokon: zárva