Hírek

2022
09
máj.

Utazási kedvezmények megszűnése

A 2021. évi CXXX. törvény – (a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről) alapján: 

  • A 2019/2020-as és a 2020/2021-es tanév első és második féléves felsőoktatási, illetve köznevelési, valamint a 2021/2022 tanév első féléves felsőoktatási érvényesítő matricával ellátott diákigazolványok 2022. június 30-ig érvényesek. Ugyanez a szabály vonatkozik azokra a diákigazolványt helyettesítő igazolásokra, amelyeket a tanintézmények elektronikus formában küldtek el a diákoknak, és azokat kinyomtatva használták eddig a tanulók. Azokat az igazolásokat, amelyek a rajtuk feltüntetett érvényességi idő szerint 2020. november 4-én vagy azt követően járnak le, szintén érvényesnek tekintik. A 2020. március 11. és július 3. között lejárt igazolványok, továbbá a 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt, illetve lejáró, magyar hatóság által kiállított, személyazonosításra alkalmas okmányok (például a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az útlevél és a vezetői engedély) 2022. június 30-ig érvényesek.
  •  „A veszélyhelyzet ideje alatt azegészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményéről szóló 486/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet, valamint a veszélyhelyzet ideje alatt biztosított utazási kedvezményekről szóló 582/2020. (XII. 15.) Korm. rendelet alapján kiállított igazolás a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnését követő 14. napig érvényes, amely érvényességi határidőig a személyazonosság megállapítására alkalmas okmánnyal együttesen az országos, regionális, elővárosi és helyi személyszállítási közszolgáltatások ingyenes, menet-, hely- és pótjegy megvásárlása nélküli igénybevételére jogosít.”

Az igazolások 2022. június 14-ig használhatók díjmentes utazás igénybevételére.


Vissza a hírekhez

Elérhetőségeink

Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.

Elérhetőségeink
Ügyfélszolgálati iroda
  • 6728, Szeged, Stefánia 6.
  • Nyitvatartás:
  • Hétfő, Kedd, Szerda: 8:00-15:00
    Csütörtök: 7:00-19:00
    Péntek: 8:00-13:00
    Szombat, Vasárnap és Ünnepnapokon ZÁRVA
Fogyasztóvédelmi referens, panaszkezelés, integritás bejelentés
Közterület fenntartás
Közlekedésszervezés ügyfélszolgálat
  • 6723 Szeged, József Attila sgt. 39.
  • Nyitvatartás:
  • Hétfő, Kedd, Szerda: 08:00-17:00
    Csütörtök: ZÁRVA
    Péntek: 08:00-14:00
    Szombat, Vasárnap és Ünnepnapokon ZÁRVA
  • 62/777-222

Konténer rendelés

Konténer rendelés
Rendelésfelvétel
  • H-CS: 7.00-15.30
  • P: 7.00-14.00
  • SZO-V és ünnepnapokon: zárva